A világtörténelemben is párját ritkítja az akkor ránk mért ítélet. A trianoni “békeszerződés” egyharmadára csökkentette Magyarország területét: 282 000 m2-ről 93 000-re. Csak Romániának átadott terület nagyobb volt, mint a megmaradt csonka rész! Magyarország elvesztette minden só-, réz-,higany-,arany-, ezüst-,mangánkészletét, Fenyőerdeinek 97%-át, bükk és más lombhullató erdeinek 87%-át, tölgyeinek 68%át vették el, minden hegyi legelőjével együtt.
Remenyik Sándor: Mohács után (részlet)
“Éjszaka jön, százötven éves éj.
S ki éjben születik majd mit csináljon?
Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon,
S a sírba is reménysugárral szálljon,
Ha könnyel sózott kenyerét megette,
Mert változnak a csillagok felette.”
A Trianonra való emlékezés nem örökös sebnyalogatás, hanem a nemes fájdalom tudatában való józan számvetés.
Ma már a maradék ország küzd magáért, becsületéért, minden talpalatnyi földért, iskoláért, templomért, biztonságos és méltó emberi életért. Hisszük, hogy talán éppen ez a katartikus mélypont kovácsol össze. Hisszük, hogy mégis lesz magyar feltámadás.
1920-ban nem cselekedtek jól a győztesek, sok hibás döntést hoztak, de ezeket megoldani csak az Európai Unió határain belül lehet. Magyarország már a tagja, a szomszédos országoknak is csaknem mindegyike. Az unió nagy hangsúlyt fektet az emberi jogokra, remélhetőleg meg fogja védeni a határon túli kisebbségeket is.
(Fentieket az Evangélikus Élet hetilap 2009. junius 14-i számából “ollóztam”)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése