A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Mester és Margarita (eredeti címén Мастер и Маргарита)
Mihail Bulgakov (
1891–
1940) orosz író regénye, amelyet élete fő művének tartott.
A Mester és Margarita nemcsak a
huszadik századi orosz, hanem egyben az egyetemes
regényirodalom egyik csúcsa; sokrétegű és megjelenése óta számtalanféleképpen értelmezett alkotás, amelyben sok műfaj és stílus (
romantika,
realizmus,
groteszk) keveredik, s ennek ellenére mégis többé-kevésbé egységes egészet alkot. A cselekmény alapvetően három, össze-vissza bogozódó szálon fut; az első a
Moszkvába érkezett, magát általában
feketemágusnak nevező
Woland professzor – aki nem más, mint maga a
Sátán – és kíséretének cselekedeteiről szól; a második, a
Pilátus–
Jézus történet egyéni értelmezésű feldolgozása, önálló betétregénynek is tekinthető; míg a harmadik szál egy szerelmi történet, amely a Pilátus igaz történetét megíró rejtélyes író, a
Mester, és szerelme,
Margarita Nyikolajevna kalandjait beszéli el. A cselekmény is ennek megfelelően három szinten zajlik: a betétregény, a moszkvai valóság és a fekete-mágia időn és halálon túli valóságában.
A regényből többen is készítettek filmet
[1] egy azonos című adaptációt a Magyar Televízió is sugárzott. A könyvet
2009-ben az
Európa Könyvkiadó Kiss Ilona jegyzeteivel, Szőllősy Klára felújított fordításában ismét megjelentette
[2]Bulgakovot a
szovjet hatalom egy színdarabja miatt perifériára szorította, művei nem vagy csak korlátozott mértékben jelenhettek meg, egy színházban dolgozott mint segédrendező. „
A Mester és Margarita” regényét sokáig csak az íróasztal fiókjának írta, egy ízben meg is semmisítette a kéziratot (mint a Mester is a Pilátus-regényét!), megjelenésére tartalma miatt semmi remény nem volt S valóban, „hivatalosan” csak a szerző halála után negyed századdal jelent meg,
1966–
67-ben. A nagyközönség páratlan érdeklődéssel fogadta, és addigi műveitől eltérően a kritikusok is, a mű rögtön a világirodalom alkotásai közé került.
Ahány kritikus, szinte ugyanannyi értelmezés olvasható a műről. Egyes értelmezések szerint – a címből következtetve – az író önéletrajzi vonásokkal felruházott Mestere és szerelme, Margarita története áll a középpontban. Mások szerint a
harmincas évek Moszkvájának kísérteties, groteszk, „ördöngös” leírása, de olyan is akad, aki
Poncius Pilátus és Ha-Nocri (azaz
Jézus) történetéért tartja jelentős filozofikus alkotásnak. Éppúgy lehet politikai szatíra vagy humoros mű, s kedvelni lehet akár a különböző regénysíkok ötvözéséért is. A sokszínűség miatt többnyire a művészregények közé sorolják.
A Mester alakja mögé sokan magát Bulgakovot képzelik, sokan
Gorkij orosz írót (mindkét hipotézist támogatja, hogy a Mester
M kezdőbetűvel hímzett sapkát hord, amelyet Margarita ajándékozott neki – az M a „Mihail”, de a „Makszim” nevek kezdőbetűjére is utalhat). Természetesen az igazság egészen más is lehet. Valójában a mű szerkezetében lévő párhuzamok a fontosak: Jézus és a Mester, Hontalan Iván és Lévi Máté stb, egyedül Woland az, aki állandó, s már róla sem lehet eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalán áll-e.
A magát hol fekete mágusként, hol történész-konzultánsként bemutató Woland professzor személyében a
Sátán érkezik a
Bulgakov korabeli (1930-as évek) Moszkvába, és előre megjósolja a
Patriarsije Prudin sétálgató, a Jézusról mint kitalált alakról beszélgető Berlioz lapszerkesztőnek és Iván Nyikolajevics „Hontalan” költőnek, hogy Berlioz még aznap este meghal (mégpedig úgy, hogy egy komszomolista nő lefejezi), Ivan pedig elmegyógyintézetbe kerül, továbbá elmondja nekik Jézus és Pilátus találkozásának igaz történetét (elsősorban azért, mert sérti, illetve mulattatja őt a két irodalmár hitetlensége, magabízó materializmusa). Miután csakugyan bekövetkezik a tragédia (Berliozt lefejezi egy
villamos, melyet egy nő vezet), Ivan valóban őrült módra üldözni kezdi Wolandot, s ennek hatására valóban elszállítják Sztravinszkij professzor elmeklinikájára. Itt találkozik a szintén ott „lakó” Mesterrel, aki elmondja neki élete szomorú történetét, találkozását szerelmével, Margaritával, illetve hogy
Poncius Pilátusról írt „jézusoskodó” műve miatt és lakását megszerzendő az opportunista kritikusok és irodalmárok, köztük álítólagos barátja, Alojzij Mogarics hogyan árulták el és tették tönkre, továbbá
Jézus kivégzésének és Lévi Máté, Júdás és Pilátus további cselekedeteinek elbeszélésével folytatja a Woland által már megkezdett betéttörténetet.
A Sátán közben a városi színházban fekete-mágia „szeánszot” tart, a moszkvai lakossággal való megismerkedés céljából, s ezen az előadáson és közvetlenül utána különös, hihetetlen (egyesek szerint természetfölötti) dolgok történnek, amelyek már a Sátán addig tönkretett és szintén az elmegyógyintézetbe szállított áldozatainak (például Sztyopa Lihogyejev igazgatónak vagy az egykori Berlioz lakásának lakóbizottsági elnökének, Nyikanor Ivanovics Boszojnak) nem hívő hatóságok figyelmét is felkeltik.
A Sátán, amint az hagyománnyá vált, egy nagy bál megrendezésére készül a megboldogult Berlioz lakásában (Szadovaja utca 302/b. 50-es számú lakás). Egyik vazallusa,
Azazello felveszi a kapcsolatot Margarita Nyikolajevnával, és alkut ajánl: ha Margarita (aki származása és bizonyos pokoli tradíciók okán erre a legmegfelelőbb jelölt) időlegesen elvállalja a Sátánnál a boszorkányi és bál-háziasszonyi szerepet, Woland visszadja neki szerelmét, a Mestert. Margarita belemegy az alkuba, és családját elhagyva csatlakozik a sátánhoz. Boszorkány lesz, kicsinyes bosszút áll a Mestert tönkretevő kritikusokon (például Latunszkij kritikusnak, aki szerencsére nem tartózkodik otthon, szétveri a lakását, és a fürdőkádból túlfolyatott csapvízzel elárasztja azt), majd valóban mint a bál „háziasszonya”, segédkezik a Sátánnak, munkáját kitűnően végezve. A Sátán pedig valóban visszaadja neki a Mestert, sőt további bosszút áll az őt elárulókon (például a régi lakásukat visszaszerezve), és a Mester elégette Pilátus-regényt is újra prezentálja. A földi boldogság azonban nem tart sokáig: vélhetően Jézus, illetve a felsőbb hatalmakat képviselő Lévi Máté kérésére Woland a párt „megöleti” (vagy ami ugyanaz, örök életet ajándékoz nekik) Azazellóval, és örök nyugalmat és boldogságot ad nekik, sőt még valaki felszabadul a gyávasága miatti több ezer éves bűnhődése alól, mégpedig „
a kegyetlen Poncius Pilátus lovag,
Júdea ötödik helytartója”.
A mű összefüggés-rendszerei [szerkesztés]
Mivel a mű dosztojevszkiji értelemben véve
polifonikus, értelmezése nem könnyű feladat. Mindenképpen figyelni kell a már említett párhuzamokra. Ebbe beletartozik az önéletrajziság is (a kézirat elégetése, a tettetett őrültség, Margarita alakja pedig olyannyira Bulgakov harmadik felesége, hogy aki az asszonyról kérdezett, az író a regényhez irányította). Fontos párhuzam a Margarita és Goethe Faustjának Margitja közötti. Margit a Faustban üdvözül, Margarita viszont a szónak ebben az értelmében nem. Fontos tehát a bűn és bűnhődés motívuma is, a bálon a gyermekgyilkos anya azért kap feloldozást, mert Margarita cserébe a háziasszonyi szerep elvállalásért ezt kéri. Hector Berlioz romantikus zeneszerző Faust elkárhozásáról írt zeneművet, a regényben Berlioz kárhozik el.
.JPG&filetimestamp=20100419183005)
