Ismét írnom kell

Milyen érdekes, vagyunk úgy, hogy amíg más fel nem hívja a figyelmünket fel sem tűnik, hogy (esetleg) betegek vagyunk?
Kedden sem volt már hangom, de már hétfőn sem nagyon - de nem törődtem vele. Tapasztalatokat szereztem a pécsi Zrínyi utca közepén álló 3-4 emeletes intézményben, - jó volt látni, amikor az összezsúfolódva várakozókon átnyomulva leültem egy üres székre, az ablakból szép kilátás nyílt az evangélikus gyülekezetünk szép, gondozott kertjére, amit ilyen szögből addig nem volt alkalmam látni - aztán hosszú perceken át telefonálta, majd gyógyszertárban kértem tanácsot mivel kezeljem a rekedtségem, vettem kakukkfüves kanalast, elengedtem a fülem mellett a tanácsot: ne beszéljen. Hazamentem, elmeséltem "kalandomat" az ügyintézőkkel, ebédeltünk és mint június 1-e óta 2 munkanap kivételével bementem szolgálatra. Igaz, amikor meg kellett szólalnom, nem igen értették, hogy mit mondok, így többször kellett ismételnem. Kiderült, megadta magát a kis kazán is, nem hajlandó 2-3 percnél tovább dolgozni, megoldás, hogy ki kell minden leálláskor húzni a konnektorból, meg vissza.... sem gyógyította meg. Az irodában 17 fok alá csökkent a hőmérséklet. Aztán szokásos lendületével beviharzott Kránicz Jóska - és mivel köszönésére valami artikulálatlan válasz sikeredett, kikerekedett szemekkel harsogta (ez az alaphangja): "Beteg vagy? Akkor mit csinálsz itt? Menj gyorsan haza! Meg érzem a kazán is sztrájkol." Tényleg, ötlött az eszembe, miért nem megyek haza? Aztán csengett a telefon. Újabb próbatétel! A Pénztárosunk volt, akivel együtt dolgoztuk végig a hétfői napot. Ő is azt kérdezi, miért nem vagy otthon?! A bizonylatok megvárnak! És még hidegebb van mint tegnap volt??? Na komolyan menj haza gyorsan, és addig nem is kellene jönnöd, amíg nem vagy rajta túl! Mennyik okos ember! - gondoltam. Aztán a közben előkerült lelkészünknek mondtam, én most haza megyek. Láttam nem érti. Vendége jött, arra figyelt. Kénytelen voltam utána menni és újra kipréselni a hangokat: "Lehet, hogy elsőre nem jött le nálad (azt hiszem ilyen stílusban még sem kellett volna zavarba is jöttem a saját megnyilvánulásomtól rendesen), de én most haza megyek, és úgy gondolom, szerdán sem jövök. Kiveszed a betegszabadságot? - kérdezte. Mire nekem nem ugrott be, hogy ő is tudja, hogy nekem olyan nincs, és hü.... fejjel magyarázni kezdtem státuszomat.... Aztán gyorsan elmenekültem amikor leesett, hogy ezt ő is nagyon jól tudja. (Még ilyen vénen is tudok bohócot csinálni magamból!!!!!)
Most bevetve a fekete retek közepében érlelt méz kanalazásától kezdve sok praktikát a pihenés gyakorlásától a némaságig, várom, hogy visszatérjen a hangom valamelyest. Közérzetem jó, lázat nem mérek. Vérnyomásom emelkedéséről férjem gondoskodik, aki tegnap óta bizonyos időközönként nem mulasztja el feltenni ugyanazt a kérdését: "Mennyi a lázad? Megmérted?" Tőlem kitelő harsogó nem válaszomra megjegyzi: Jaj de borzalmasan rekedt vagy még mindig! Mikorra fog elmúlni?"

Régen jártam err!

Unokám figyelmeztetett: " régen blogoltál Nagyi!" Ezen én is meglepődtem, hiszen már a 2011-es év adventi gyertyái is leégtek...
2011. Hát beosztottam az időmet, az biztos! Június 1-től igent mondtam egy szolgálatra, ami minden munkanapon 4-5 órás rendszeres elfoglaltságot jelent - szeretem végezni, de bejelentettem, hogy áprilisban mást is hagyok kibontakozni ezen a területen, én köszönöm. Szép, szeretem - de az erőm! Egy lélek tudor hittestvérem "véletlenül" felgyújtotta agyamban a a gyertyát egy mondatával, amikor arról beszéltünk - miközben az éves egyházfenntartói járulékot fizette be 2011-es évre 2011. december 30-án 16 órakor - amikor ezt állapította meg mint, SZAKEMBER " az öregedésben a az a legnehezebb, megtanulni visszavenni az eddig megszokott és megélt tempóból!" Hát ez az! MEG KELL TANULNOM LASSÍTANOM!
Nagyon készültem a karácsonyi - új évi ünneplésre lélekben is, munkálkodással is, de aztán kaptam több akkora "pofont", hogy teljesen kiütött! Hiába tudom, hogy aki adja BETEG, teljesen elkeserít, hogy mát évtizedet is meghaladó próbálkozásaim ellenére a segítség nesze semmi fogd meg jól! Illetve olyan is volt, hogy a főorvos asszony engem tanított, hogy kell a szituációkat nem mellre szívva elviselnem! Úgy látszik a BETEG gyógyíthatatlan, viszont, az állapota egyre súlyosabb! Így aztán bőgtem kiabáltam, dúltam-fúltam! Persze ez nem volt jó nekem, SŐT - de ennyire telt!
Így aztán sikerült elrontanom, amit felszerettem volna építeni annyira szépre.
Ráadásul szeretteim is megtudták, mert éppen akkor telefonált lányom, amikor bőgtem, és persze, hogy észre vette a hangomon!
Aztán a mai reggelen megfogalmazódott bennem: köszönöm Uram, hogy ismét megmutattad, hogy türelemben mennyire fejlesztésedre szorulok! Mennyire hiányzik még mindig belőlem a megbocsátás alázata!
De azért ez így nincs jól!