2010. április 30., péntek

Nem felejtünk el!


Búcsúzunk Kisbalázs Györgytől

Emlékezünk, emlékezzünk!

2010. április 10.-én a megcsörrenő telefon szomorú hírt közvetített: életének 81.évében eltávozott Kisbalázs György a baranyai gyermekvédelem markáns alakja.
1973. szeptember 1-től dolgozott az akkori GYIVI-ben.

Először az átmeneti otthonban, ahol újfajta tevékenységekkel kötötte le a gyermekeket. Innen már nem csak a Télapót de a Mikulást is várták a gyerekek. Karácsonykor az addig nem divatos szent énekeket énekeltek az együtt ünneplők. Húsvét előtt tanított írókázni, gicézni, így már hímes tojást adhattak a lányok a locsolóknak.
Népszokásokról, néphagyományokról beszélt, tanította a kézművességet, fúrást-faragást.

Szakfelügyelőként a megye gyermek- és diákotthonait járta. Összefogta ezen intézmények dolgozóit. Egy nagycsaládnak tűnő közösséget szervezett a gyermekekért dolgozó pedagógusokból. Beszélt a tanítás öröméről, az egyszerű emberek barátságáról, az alkotás kínjairól, örömeiről, a természetről, fákról, virágokról, az emberségről.

Kirándulásokat szervezett itthon és külföldön megismertetve a helyek történelmi és irodalmi értékeit. Verseket, irodalmi műveket idézett.

Kórust szervezett a kollégákból, megajándékozva őket a közös éneklés örömével.

Munkás éveinek utolsó időszakát a hivatásos pártfogók vezetőjeként töltötte. Jó, a fiatalokért tevékenykedő közösséget hozott létre. Munkájukat az Ügyészségen és Bíróságon is elismerték.

Számára a GYIVIben, a Szakszolgálatban, a Gyermekvédelmi Központban eltöltött idő nem munka volt, SZOLGÁLAT, HARMINC éven át.


Emlékedet megőrizzük!
Nyugodj békében!
Ott voltunk utolsó utadon Kedves Gyuri "bácsi"! Ismét munkatársunk temetésén jöttünk össze mi rég,i és a mai gyermekvédelmisek! A gyász súlya alatt örültünk egymásnak, összetatozásunkat kifejezte az 1-1 hosszú szálú fehér rózsa, amit sután szorongattunk a kezünkben. Elkísértünk szeretteiddel, rokonaiddal, szomszédaiddal, osztálytásaid megmaradtjaival, tanítványaiddal, olvasóiddal, barátaiddal, Isten szavával. Sokan voltunk - nagyon fogsz hiányozni! Egy szeretetet sugárzó emberrel kevesebben lettünk itt a földön!

2010. április 26., hétfő

Derüljünk együtt

- A múlt héten olyan boldog voltam, hogy egy kortyot sem ittál és most megint részegen jössz haza?
- Persze, mert ezen a héten én is szeretnék boldog lenni.


Gyorshajtás miatt leállítanak a rendőrök egy autót.
Igazoltatják a vezetőt, majd bejelentik a gyorshajtást, amit a vezető mereven visszautasít.
- Nem mentem csak hatvannal - és ezt váltig hajtogatja.
Már 5 perce folyik a meddő vita, amikor a feleség kiszól a kocsiból.
- Kár vitatkozni a férjemmel uraim. Senkinek nem ad igazat, ha részeg.


Öt részeg támolyog éjjel az úton. Megállnak egy kapu előtt, és 10 percen át nyomják a csengőt.
Nagy későre kinyílik az ajtó, és a ház asszonya kiabálni kezd, hogy hogyan merészelnek éjnek közepén csengetni.
Erre megszólal az egyik részeg:
- Asszonyom, mi csak azért csengettünk, hogy válassza ki ötünk közül a férjét, mert mi is haza szeretnénk végre menni!


Két részeg beszélget:
- Te, én gondolkodtam a tegnapi balhé óta, legyünk barátok!
- Hülye vagy, hogy néznénk ki csuhában?!


Két részeg egy buszgarázs elé támolyog.
- Figyelj csak, vigyünk el egy buszt, azzal gyorsan hazajutunk!
- Jó, te menj be, köss el egyet, én meg idekint figyelek...
Eltelik fél óra, az őrködő már türelmetlen. Bemegy a társa után, és látja, hogy az idegesen rohangál a járművek között.
- Te meg mit csinálsz?
- Az istennek sem találok 7-es buszt!
- Hát te teljesen hülye vagy?! Kössünk el egy 9-est, aztán majd gyalogolunk egy saroknyit.


A részeg autós száz kilométeres tempóban száguld az éjszakában. Amikor elhalad a sebességkorlátozó tábla mellett, az ott posztoló rendőr utánaered, és megállítja.
- Mondja, nem látta a sebességkorlátozó táblát?
Mire a részeg:
- Miért, apukám? Elvitte valaki?


- Te miért iszol mindig csukott szemmel? - kérdezi egyik részeg a másikat:
- Mert az orvos azt mondta, hogy mostantól nem nézhetek a pohár fenekére!


A rendőr megállít egy enyhén részeg autóst:
- Uram, nem akar részt venni egy alkoholteszten?
- De igen. Melyik kocsmába megyünk?


Három részeg alszik az árokban.
Egyszer csak az egyik eltüsszenti magát, mire a másik így szól:
- Egészségedre!!!
Erre felébred a harmadik is és odaszól nekik:
- Ejnye, hát akkor töltsetek már nekem is...


A férj hajnalban, részegen állít haza. Az asszony már az ajtóban várja.
-Nem szégyelled magad? Te disznó! Hajnali fél háromkor mersz hazaállítani?!
Mire férj:
- Csend legyen asszony! Éppen elég büntetés nekem, hogy duplán látlak.

Forrás: www.jovicc.hu

2010. április 25., vasárnap

Türelmet kérek

Kedves errejárók!
Piliscsabán ismét fantsztikusan éreztem magam, mint az ezt megelőző cikk is megpróbálta visszadni. Aztán rájött a halódás a alptopomra, amiből Krisz unokámnak sikerült felélesztenie, aztán az e-on hírdet 26-27-re áramszünetet 8 és 18 óra között... javaslom, amíg nem születik itt új bejegyzés látogassatok el az alábbiakra:
http://bcbia.blogspot.com
http://chris-gal.blogspot.com
Viszontlátásra!
Ne felejtsetek el addig!

2010. április 10., szombat

Szombat

Krisztus mondja: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszbadít titeket." (Jn 8,31-32)
És ugyanerről Tolsztoj egyik fő művében: " A megbocsátás öröme tette, hogy nemcsak szenvedései szűnését érezte hirtelen, de olyan lelki nyugalmat is, amilyet régebben sohasem tapasztalt. Ugyanaz, ami szenvedéseinek volt forrása, egyszer csak, úgy érezte, lelki öröm forrásává vált; ami megoldhatatlan volt, amikor elítélt, vádolt és gyűlölt, egyszerű lett és világos, amikor megbocsátott és szeretett."
Ők már felismerték: hogy a megbocsátás, az ige, az igazság felszabadít. Bár a mi életünk regényének lapjaira is ilyen sorok íródnának!
(Kőháti Dóra, EvÉlet 75.évf.14.szám)

2010. április 7., szerda

Ez hogy van?

Még húsvét elött történt, de még mindig foglalkoztat, mert nem értem! Valakinek lesz tippje?
410 gr-os csomagot küldtem K-ba, BAZ megyébe, P-ből, B megyéből.
A postaköltség 1980 Ft volt.
Feltételek: a feladás napját követően kiszállítják! Illetve ha nincs otthon a címzett még 2x megkísérlik a kézbesítést, 5 nap elteltével a csomag a feladó költségére (!) vissza szállíttatik! (Más nem is hiányzott volna! Éppen elég költséget okozott a feladás is!)
3 nap elteltével üzenetet kaptam, h a csomag nem érkezett meg K-ba! Azonnal rohantam a postára a bizonylataimmal... korszerű a Magyar Posta! Számítógépen azonnal nyomába eredtek a csomagocskának: és megtudtam: feladást követő nap, majd utána is megkísérelték a kézbesítést... megtudtam a csomag hol található akkor, és meddig lehet átvenni... Azonnal küldtem az üzenetet K-ba, h mi a teendője a címzettnek,h bírtokába kerüljön amit annyira vár - magamban elkerekítettem, azt ígérte várja a csomagot...
A postától távozásom után fél órával újabb üzenetet kaptam: a posta kiszállította a csomagot a címre!
Amit én gondolok erről: Mivel a lakás a 7. emeleten volt, lehet, h a kézbesítő fel sem ment a lakásra? SICC!
Aztán K-ban is nyoma lett a P. postáján tett "látogatásomnak", ez eredményezte a kézbestést??
HMMM?

2010. április 3., szombat

Ilyenek vagyunk

Van, aki jó, és van, aki kevésbé, van, aki törekszik
    rá, van, aki lázad. Van, aki mindig halk szavú, és
    van, aki sokszor kiabál. Vannak gazdagok, vannak
    szegények. Vannak önzőek, és élnek önzetlenek. Valaki
    segít, valaki nem. Valaki elégedetlen a békében, de
    sokan szenvednek a háborúban. Sok az egészséges, de
    sok a beteg is. Valaki élni akar és az élre tör, és
    van, aki csak eléldegél. Van, aki törekszik a
    tisztességre és tisztaságra, de van, aki
    tisztességtelenül él. Sokan nem voltak még börtönben,
    de vannak, akik már régóta ott vannak. Valaki tud sok
    embert szeretni, valakinek egyet is nehéz. Valaki jár
    templomba minden vasárnap, de vannak, akik még csak
    kívülről láttak templomot. Valaki halk imában fordul
    az Úr elé, valaki nem bír parancsolni a lábainak,
    hangjának és örömének, és dalra, táncra perdül az Úr
    dicsőítésére. Valaki már ismeri Krisztus kegyelmét, de
    vannak, akik még keveset hallottak róla, és élnek
    emberek, akik még csak ezután fogják megismerni a
    szabadítót: Jézus Krisztust, aki életét adta a
    barátaiért, a legtöbbet, amit adhatott. Ő
    megszabadított minket, de nem a mi cselekedeteink
    alapján, hanem saját kegyelme által.


2010. április 2., péntek

Fogadjátok szeretettel!


Elhiszem!

Létrehozás: 2010. április 02., 11:42 Legutolsó módosítás: 2010. április 02., 11:43
Feltámadás...többször került már szóba baráti beszélgetések alkalmával. "Te ezt tényleg elhiszed?"- kérdezik tőlem ilyenkor hitetlenkedve. „Jézust keresztre feszítették, meghalt, aztán feltámadt? Ugyan már!” – legyintenek és sajnálattal tekintenek rám, a hiszékenyre. Pedig nem érzem magam félrevezetettnek, becsapottnak. Hiszem és vallom, hogy Jézus Krisztus magára vállalta bűneinket és ezzel az áldozatával megmentett. Velem együtt sok millió keresztyén ünnepel most szerte a világban, és ünnepel Köntös László, Csányi Erzsébet, Ábrám Tibor, és Kató Béla. Ők is elhiszik. Forrás: reformatus.hu / Fodor Zsófi
Elhiszem!
A lét maga
Hiába, egyetlen kor sem tudja átlépni a maga árnyékát. A miénk sem. A minap egy amolyan „kereső” fiatalemberrel beszélgettem, aki azt mondta, hogy az evangéliumokból megismert történeti Jézust még csak el tudja fogadni, sőt „nála nagyobb ember talán nem is volt”, de a feltámadásával már nem tud mit kezdeni.
Én meg, válaszoltam, azzal nem tudok mit kezdeni, hogy korunk uralkodó gondolkodása nem tud mit kezdeni a feltámadással. Ilyenkor, mint ebben a beszélgetésben is, érzem a rám szegeződő tekinteteket, hogy most aztán „bizonyítsam be”, hogy Jézus feltámadott. És sok hívő keresztyén zavarba is jön a ráháruló feladattól, mintha bizony Isten igazsága azon állna vagy bukna, hogy mi ma mit tudunk bizonyítani. Még jó, hogy Isten igazsága nem azon áll vagy bukik, mi van a mi fejünkben és szívünkben. Ha a keresztyéneknek kellene „igazolni” Istent, Isten már halott lenne...
A mai modern, racionalizmusnak nevezett eszmeiség voltaképpen arra a nagyon is korlátolt elméjű és számomra teljességgel irracionális dogmára épül, hogy a valóság csak akkor értelmes, ha bizonyítottan magyarázható. Ezzel a mai ember voltaképpen feladja a valóság teljességének megismerésére vonatkozó igényét, hiszen a lét értelmét beszorítja mostani bizonyítható tudásunk korlátai közé. Mintha bizony a lét értelmes volta attól függne, hogy az ember rátalál-e erre az értelemre vagy sem. Mintha bizony az igazság mértéke az ember lenne! És még „ők” mondják, hogy az Istenben való hit az nem más, mint ember-központú kivetítés. Hát nem éppen a mai racionalizmusnak nevezett irracionalizmus az, amelyik kivetíti a mai tudást és úgy állítja be, mintha az az egészre vonatkozó tudás lenne? Vajon miféle logika mozgatja azt a gondolkodást, hogy ha Jézus feltámadása nem magyarázható, akkor meg sem történt? Tényleg logikus az a gondolat, hogy ami megmagyarázhatatlan (az ember mindenkori tudásszintjén), az meg sem történhet?
Én pont fordítva gondolom. Az élet rendeltetésére vonatkozó igazság független tőlünk és emberi erőből mindig is megismerhetetlen marad. Kell egy tágabb horizont, amelyben az emberi történelem teljessége értelmet nyer. Az igazságot nem kitalálni kell, az igazságra rátalálni kell. Pontosabban, a már eleve adott igazságra sem találhatunk rá emberi erőből, hacsak az a Lélek fényében meg nem nyílik előttünk.
Nos, számomra hit által, a húsvéti eseményben nyílt meg az a horizont, ahonnan nézve az igazság az emberi élet jelentéséről, tartalmáról, valóságos mibenlétéről láthatóvá válik. Nincs más értelemadó háttér. Krisztus feltámadásában nem az az üzenet, hogy Isten „egyszer” belenyúlt a történelembe és „egy emberrel”, a történeti Jézussal csodát tett, hanem az, hogy ebben a történeti eseményben nyilvánvalóvá vált a történetiségben lezajló emberi létnek a valódi tartalma és értelme. Ez pedig nem más, mint részvétel az örökkévalóságban, a feltámadott Krisztus életében. Nem majd, valamikor a jövőben, hanem mindig is. Ez az új létalap, a valódi és egyetlen lét, amely mindig is adott volt, de Húsvétkor vált nyilvánvalóvá. Nem pusztán csak új élet, mintha bizony a feltámadásban valami, ami elmúlt, vissza lenne állítva. Hanem maga az egyetlen, valódi léttel rendelkező értelmes élet, amely meghaladja a történetiség, az időbe zártság korlátait. Értelmet ad az életnek, mert megfosztotta a halált természeti jelentésétől. Minden más önmagában csak halál.
No, ez aztán botrányos. Egészen jól elvagyunk mi, emberek ebben a „halál-világban”. Csak kell egy kis pénz, valami biztos és jól fizető állás, autó, lakás, nyugdíj, meg: „csak egészség legyen”, „boldogság”, miegymás. Jól érezzük mi itt magunkat, minek itt ama másik életről beszélni, ami állítólag Krisztusban van? –  Ezt mondta ez a fiatalember is. És azt kérdezte: Vajon a keresztyénség nem túlságosan pesszimista? Életidegen? Vajon nem azért hirdetik a feltámadást a keresztyének, mert nem találják a helyüket ebben az életben? Netán lelki betegek? Nem inkább az idegosztály, mint a templom? – kérdezte nem kis iróniával, de nagyon őszintén.
Az a probléma, válaszoltam, hogy itt mindenki a létfenntartás programjaival van elfoglalva, sürög-forog, tervez, dönt, fontoskodik, egy életen át küzd a kényelmes életért, de megdöbbentő módon maga az emberi lét, mint olyan, teljes homályba borul. Egyszer aztán bennünket is kikísérnek a temetőbe, létfenntartási vízióinkkal együtt, „oszt jónapot”. S itt aztán már az idegosztály sem segíthet. A halottat nem kell lelkigondozni, ugyebár – mondtam neki nem kis iróniával.
Szóval nem a létfenntartás, hanem a lét maga. Erről szól Húsvét. Aztán majd az Úristen ebben az örök Húsvétban, az egyetlen valódi és értelmes létben, megadja nekünk mindazt, amire a létfenntartásunkhoz szükségünk van.

Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője

"Békeség néktek!"
„Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!” (János 20,19)
Leszállt az este és a bezárt ajtók mögött ül egy szomorú tanítványi sereg, szívükben mélységes szomorúsággal és félelemmel. Elveszettnek érezték magukat Mesterük nélkül. Nem tudták elképzelni életüket tovább Nélküle. Reményvesztettekké váltak. Féltek, mert arra is gondoltak, hogy bármelyik pillanatban rájuk törhetnek és őket is megostorozhatják, kigúnyolhatják és keresztre feszíthetik… Elhagyatottság érzése nyomasztotta őket. Olyan szörnyű dolog reményvesztettnek lenni. De miért csak ez uralta szívüket? Hiszen az asszonyok már elmondták a nagy örömhírt, hogy Jézus Krisztus él, hogy Jézus Krisztus feltámadott! De ők nem hitték el, mert annyira lefoglalták őket saját félelmeik, bűneik, hogy nem tudták elhinni. Oly szomorú a feltámadás ünnepén egy halott Krisztusra gondolni.
De nem így vagyunk sokszor mi is, amikor nehéz megpróbáltatás ér, veszteség, bánat és fájdalom? Amikor reményvesztetté válik az ember, mert úgy érzi, hogy rajta talán már az Isten sem segíthet… Eddig igen, de most ez a helyzet már olyan nehéz és kilátástalan, hogy szinte hihetetlen, hogy „jóra” lehet fordítani, hogy megoldást lehet találni.
De nem éppen erről szól a húsvéti örömhír is? Szinte hihetetlen, hogy amikor minden elveszettnek látszik – van tovább! Nem a halálé az utolsó szó, mert az Élet győzött a halál felett.
Ha engedjük, Ő megtaníthat túllátni az „elmúlás és gond felett” – ahogy egyik énekünk írja. Higgyük Krisztus létét, jelenlétét az életünkben. Bízzunk az Ő szavában, mely gyógyír és balzsam minden sebzett szív számára. Ne zárjuk be szívünk ajtaját, mert az csak csüggedtté és szomorúvá tesz, mely folyamatosan legyengít. Ő kész megerősíteni és megsegíteni – megújult életet adni. Elárasztja szívünket hálával, és így örömmel tudjuk továbbvinni másoknak is a jó hírt, a reményt keltő üzenetet, hogy Jézus él!
Azt olvassuk: „Eljöve Jézus és megálla a középen és azt mondta: Békeség néktek.” Az, akit szemük láttára tettek a sírba, akinek sírja még le is pecsételtetett, az áll előttük, az jött hozzájuk. Ő űzi szerte szívükből a félelmet, és békességgel tölti azt el.
Jézus jön. Ma is. Olyan reményt adó, hogy amikor nekünk nincs erőnk Hozzá menni, mert a félelem uralja szívünket, ő megtalálja a módját, hogy megszólítson, megérintsen és megújítson! Erősödjünk meg a Krisztus kegyelmében és örömmel vigyük a jó hírt, ahogyan később a tanítványok is tették, hiszen Jézus él! Van Kihez mennünk, van Kinél terheinket, bűneinket, kétségeinket, félelmeinket letenni. Van Kitől bocsánatot kérni és kapni és a megbékélés örömével továbbmenni életünk útján, hogy mi is elvégezzük a ránk bízott feladatokat, szolgálatokat hűséggel és szeretettel, Isten dicsőségére és egymás javára. Legyen örömteli, reménységgel teljes húsvéti ünnepünk!
A délvidéki református egyházközségek nevében Istentől megáldott, békés Húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! 
Csányi Erzsébet, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház főjegyzője

"Bizonyosan feltámadott!"
Virágvasárnap, utolsó vacsora, nagypéntek, húsvét… ismételgetem az összetartozó húsvéti eseményeket, és igyekszem felidézni ezzel kapcsolatos bevésődött emlékeimet.
                                „És felzúgnak a hamuszín egek
                                 hajnalfelé a ravensbrücki fák,
Gyermekkorom virágvasárnapja, Kőszegremete-Erdély. A templom feldíszítésének a privilégiuma a konfirmandus csoporté volt. Ők mehettek az erdő-mező tavaszi virágait összegyűjteni, majd közösen virágokkal feldíszíteni a templomot. A kisebbek irigyelték őket, de akkor, ott ebben is rend volt: a hitük megvallására készülő fiataloké volt a feladat és a megtiszteltetés, hogy virágot gyűjtsenek, s valahogy a virágvasárnapi tömeg cselekedetének jelképeként előkészítsék Jézus Krisztus bevonulását. Ezzel az apró cselekedettel, talán a szívükbe is… 
és megérzik a fényt a gyökerek,
és szél támad és felzeng a világ.
“Krisztus feltámadt – Bizonyosan feltámadt” nem református köszönés húsvét alkalmával, hanem az ortodox világ szép, köszönés-hitvallása. Gyakran hallottam Máramarosszigeten ezt a köszöntést, amely ma is a fülemben cseng. A húsvét bizonyossága a keresztyén ember hitének egyik alappillére. Hitbeli döntéseinkben a megkerülhetetlen. A hívő szülő szeretné átadni gyermekének ezt a bizonyosságot, a lelkipásztor igehirdetésének középpontjában áll ennek a bizonyosságnak a megerősítése a gyülekezet szívében, a keresztyén pedagógus tanítványait szeretné elindítani a bizonyosság útján…. Mert ismeret és bizonyosság megerősítik egymást.
Manapság olyan kevés dolog felől van bizonyosságunk. A körülöttünk lévő világ igyekszik minket bizonytalanságban tartani: talán, lehet, esetleg…A keresztyén ember feladata is a világba bizonyosságot hordozni. Beszédével, cselekedeteivel, életével. Krisztus feltámadt! Te hogy állsz vele kedves testvérem?
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
megszűnhetett dobogni szíve.
Miskolc, 2010 nagyhét. Beszélgetés feleségemmel, gyermekeinkkel. Mit jelent számunkra ma a húsvét, a feltámadás ünnepe? Mit jelent Jézus Krisztus kereszthalála, feltámadása? Bizonyosságot arról, hogy Jézus Krisztus a bűneimet elvette, és azt a büntetést, amely bűneim miatt rám várna, ő hordozta el. Azért, hogy lehessen életem, és örökéletem. Felszabadító és örömteli tudat. Komoly gondolatok jönnek elő, őszintén, gyermekien. Jó látni gyermekeink komoly gondolkodását, hitét, kereső-odaszánt életét. Nem a mi érdemünk… 
Harmadnapra legyőzte a halált,
et resurrexit tertia die.”
Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka
(Az idézetek Pilinszky János: Harmadnapon című verséből származnak)

"Mert nékem az élet Krisztus..."
Nemrég egyik közeli munkatársamnak meghalt a 22 éves fia. Ezt megelőzően meghalt a férje, mindketten rákban. Mindnyájan aggódva figyeltük, mi fog történni ezután. Ő pedig mindannyiunkat meglepett, amikor azt mondta: „Béke van a szívemben, mert ők megszabadultak.”
Jézus önként vállalta magára a földi létet és az emberélet sokféle kötöttségét hordozta magában. Gondoljunk csak a kísértésekre, a kiközösítésre, az éhezésre és a fizikai bántalmazásra. De Nagypénteken megszűntek ezek a szenvedések az ő halálával. Ha ennyi lenne, akkor szomorú végnek és kudarcnak tekinthetnénk az ő földi létét. De Húsvét napján átlépett innen és ezekből a kötöttségekből a szabadság mennyei teljességébe. Ehhez hasonlóan az ő kegyelméből mi is átléphetünk, a halálban elszenvedett nagy törés után, a boldog folytatás mennyei világába.
Az az ember, aki egész életében Krisztus közelségében élt, tanúbizonyságot tud tenni arról, hogy hányszor és miképpen szabadította meg őt Krisztus a földi élet sok-sok nyomorúságából és megkötöttségéből.
Mi magunk is olyan sokszor féltünk Ceausescu diktatúrája alatt, hogy elvisznek bennünket vagy talán meg is ölnek. Ezzel a félelemmel sokan nem tudtak együtt élni, ezért elmenekültek az országból. De az egyházban élő embereket Krisztus mindig felszabadította a félelemtől és még a diktatúra árnyékában is alkotó életet tudtak élni.
Milyen sokan vannak ma is, akik rabjai az anyagi javaknak, a pénznek, bizonyos tárgyaknak és haláluk órájáig görcsösen ragaszkodnak mindahhoz, amit megszereztek. Vannak azonban olyanok, akik lassan megtanulják azt, hogy mindezek nem vihetők át és ezért önként tesznek le sok mindent, amit egyébként senki sem akar erőszakkal elvenni tőlük.
Az életünkben átélt sok-sok szabadulás után eljön az a pillanat, amikor ki kell szabadulni a test és a vér kötelékeiből is. Ez a pillanat a legtöbb embert borzalommal tölti el és már a gondolatától is retteg. De az az ember, aki az Úr Jézus Krisztussal való találkozása után egyre inkább szabadabb lett és minden megkötözöttségéből fokozatosan megszabadult, az halála előtt Pál apostollal együtt ki tudja mondani: „Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Filippi 1,21)  Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok!

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese


Halleluja!

Nagyon felemelő és ugyan akkor nagyon szomorú is volt, hogy a nagycsütötörtöki úrvacsorás istentiszteletet megelőző áhitaton és az istentiszteleten együtt szolgált a két lelkészünk! Együtt osztották az Úrvocsorát, egymás mellett állva köszöntek el a templomból távozó hívektől! Ők tették meg az első lépést a gyülekezet összebékítésére! Az ő megbékélésükért mondott kitartó imáinkat meghallgatta Isten! Istennek legyen hála!
Szomorú, hogy egyikük a következő nagycsütörtökön már nem Pécsett fog szolgálni! Nagyon sokunknak nagyon fáj a közelgő távozása - de szeretjük, tiszteljük, sokat köszönhetünk neki, és ezért el kell engednünk. Nagyon fog hiányozni! De a gyülekezetnek tovább kell élnie, és hatnia!

2010. április 1., csütörtök

NAGYCSÜTÖRTÖK

Szerető Mennyei Atyánk! Töltsd el szívünket a te
         szereteteddel!

         Akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt
         akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet
         akarva ugyanarra törekedjetek. (Fil 2,2)

    Ha belegondolunk, hogyan is éljük meg természetes
    emberi szeretetérzésünket az életünkben, és merre is,
    kire is irányulhat az ember szeretete, talán azt
    mondhatjuk, a szeretet olyan, mint egy háromágú villa
    vagy olyan tűz, melynek három lángnyelve van. A
    helyénvalóan megélt emberi szeretet egyszerre irányul
    magunkra, embertársainkra és Istenre. De vigyázzunk!
    Önmagunk szeretete véletlenül sem felfuvalkodott
    önimádatot jelent, hanem az Isten kegyelmét elfogadó,
    bűnbocsánatában megnyugvást találó ember önmagával
    kialakult jó viszonyát jelzi, mely a vétkes óember
    megtagadásából és a megtért újember elfogadásából
    fakad. Aki azonban tévesen értékeli önmagát, magának
    tulajdonítja képességeit és tehetségét, az ellenkező
    végletbe esik, és ez a szeretet már rég nem az
    önmagával való helyes viszony, hanem gőgös önhittség,
    nárcizmus. Hasonlóképpen el lehet tévelyedni a másik
    két szeretetérzés megtévesztő kísértéseiben is: hiszen
    ha valaki szeretetét kizárólag másokra árasztja, az
    nem igazi emberszeretet, legfeljebb rajongás. És aki
    azt hiszi, hogy szeretetével csakis Isten felé kell
    fordulnia, és minden mást figyelmen kívül hagy, az
    téved talán a legsötétebb tévútra: szeretete már rég
    nem Isten-szeretet, hanem pusztító fanatizmus. E
    háromféle, helyesen megélt szeretetérzésnek tehát
    egységben, egymást kiegészítve és egymást táplálva
    kell működnie, hogy az ember igaz hitből fakadó,
    egészséges és teljes szeretettel törekedhessen Isten
    akaratának betöltésére.

         A szeretet soha el nem múlik. (1Kor 13,8a)

    Szerető Urunk! Ne engedd, hogy elborítsa lelkünket a
    gonosz indulat! Szentlelked hatalmával tápláld
    szívünkben a te szeretetedet. A te szereteted éltet
    minket, Urunk. Jöjj, szerető Atyánk, és vedd
    hatalmadba szívünket, hogy másoknak is továbbadhassuk
    mindazt, amit tőled kaptunk. Ámen.


    Lelki útravalónk a Nyitott ajtó 1-2. c. könyvből való.