A 6. évtizeden túl már van az ember lányának gyakorlata abban, hogy hogyan készüljön lélekben és külső körülményekben az éppen aktuális ünnepre. Ilyenkor már előtolakodnak hívatlan emlékek a múltból és szívet melengetők is. Ebben az évben az előbbiek voltak többen, úgy hogy sok erőfeszítésembe került elhessegetni őket.
Nekem a lelki felkészülés velejárója a hitemből, felnőttként történt megtérésemből fakadóan is - amit fel is tettem a blogomra - az Igék, a versek. Ezek is az én érzéseim, ez is én vagyok!
Aggodalmaimat amit családomért, környezetemért érzek, szerintem hitem nélkül nem tudnám hordozni. Lehet, hogy a kéményseprő betegség is súlyosbítja ezen érzéseket, de valami nagyon rossz!
Ráadásul a média még élvezi is, hogy félelemben tarthatja a népet! Persze, szomorú a H1N1 járvány, együtt érzek az érintettekkel és egyébként is összeszorul a gyomrom, ha felhangzik egy sziréna... ráadásul közelünkben van a mentőállomás...
Aztán valami vírus(ok) is befészkelték magukat a családba: Krisz kezdte, lányom folytatta, majd néhány nap szünet után Biankával együtt szenved a kibírhatatlan garat fájdalommal járó változattól... Reméljük a kínzóköhögés, amivel Krisz folytatta, el fog maradni! Időközben vőnk és Krisz 2 hétre szó szerint nyakukba vették az országot előadásokat tartva e-on dolgozóknak... aztán az utolsó 3 napra lányomat is magukkal vitték - hogy ne aggódjon értük itthon... Ebben az volt a jó, hogy mi meg kinnt laktunk addig Orfűn, mert Biankának még iskola volt... Régen lapátolhattam annyi havat, mint akkor (klassz volt) és vőnk is elmondhatja, hogy olyan útviszonyok között hozta haza a családját Debrecenből a letakarítatlan autópályán, amilyen körülmények között még soha sem vezetett!!! (Ezen élményekről sok képett tett fel Krisz a facebookra, és blogján - http://chris-gal.blogspot.com is olvasható róla)
Bianka unokám a gyakorlati vezetési vizsgáját is hóviharban abszolválta (gratula!) és az ő blogján - http://bcbia.blogspot.com is vannak fennt képek a néhány napos télről)
A bevásárlást, ételek, sütemények elkészítését megtervezem, hogy minden szépen időre elkészüljön és nekem is maradjon erőm. Az Ádám és Éva délutánján a fa díszétéshez mindig előveszem a CD-ket, a sort most Mit frohem Herzen will ich singen című Kirchenmusik-al kezdtem, hogy véméndi születésű férjemet is ünnepi hangulatba próbáljam "ringatni" - nem nagy sikerrel. (Ami késik nem múlik!) A folytatás Kárászy Szilvia harangjátéka, aztán sorra a többi...
Templomba csak karácsony második napján mentünk el, a 10 órás istentiszteletre. (Elötte is készültünk, de valami ólmos fáradtság mindig felülkerekedett bennem.) Az istentiszteletet Németh Zoltán vezette, - és mindig van olyan, hogy sokszor olvasok, többször hallok egy igeszakaszt és amikor a templomban hangzik el, vagy bibliaórán - váratlanul megérint. Most is ez történt: Ézsaiás 49,16 szólt hozzám másképpen. "Íme tenyerembe véstelek be, " ! Hiszen abban a korban a rabszolgákat jelölték meg úgy, hogy a gazdájuk nevét, a rabszolga tenyerébe, vagy máshová a bőrébe "vésték". Akkor most ki a szolgája kinek? Ki szolgál kit? Az Úr engem, vagy én az Úrat?
Édesanyám, akit már felnőttként kaptam vissza ezt a karácsonyt a hozzá legközelebb álló féltestvéreméknél, illetve unokáinál tölti Tótszentgyörgyön, ahol már dédunokáknak is örvendhet. A terv az volt, hogy január elsején hozzák vissza Komlóra. Talán már egy év, vagy több is eltelt, hogy nem látta őket, nekik nehéz onnan hozzá utazni... Remélem örülnek egymásnak!
Hát akkor: az új évre mit kívánjak? Mindenkinek egészséget, nyugalmat, szeretetet, megértést!
