Kegyelemmel jön
Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy meglátogatta és
megváltotta az ő népét.
Lukács 1, 68.
Az első eljövetelkor Isten félelmes sűrű-fekete
felhőben érkezett, tűzzel, füsttel, dörgéssel és
harsonaszóval, oly döbbenetesen, hogy Izrael fiai
rémült félelemmel mondták Mózesnek: "Te beszélj velünk
és mi hallgatunk; de Isten ne beszéljen velünk, hogy
meg ne haljunk." Akkor a törvényt adta nékik Isten. A
törvény félelmetes: nem szívesen halljuk. A törvény
rettenet a lelkiismeretnek, úgy hogy az ember sokszor
szinte kétségbe esik tőle.
De volt második el jövetel is: a Krisztusé. Nem
félelmetes, hanem szelíd. Nem döbbenetes, mint az
ótestámentomban, hanem irgalommal teljes. Nem a
magasban dördül meg szava, hanem emberré alázkodik. A
Sinai-hegyen rettegni kellett tőle, karácsonykor
örülni lehetett néki, ott mennydörgés kísérte, itt
angyalének. Ott harsonaszóval jött, itt szánakozással.
Ott rémület, itt vigasztalás, öröm és szeretet. Ott
ezt halljuk: "Mindaz, ami a hegyet érinti, halállal
lakoljon", itt pedig maga üzeni: "Mondjátok meg a Sion
leányának: Imhol jön néked a te királyod." Lám ez a
különbség a törvény és evangélium között. A törvény
haragot és gyűlöletet szül, az evangéliom pedig
kegyelmet ad. A Sinai-hegy alatt Izrael fiai hallani
se kívánták Isten szavát, most pedig nem tudunk
betelni vele, olyan édes az. Azért ha félelem, vagy
fájdalom gyötör, ne a Sinai-hegyre menekülj, hogy a
törvény cselekedeteiben keress menedéket, hanem
fordulj az evangéliumhoz. Mert csak az evangélium szól
így: "Bűneid meg vannak bocsátva, eredj el s többé ne
vétkezzél!"
הבה נגילה
VálaszTörlés