Csütörtök délutáni elmélkedés

Az evangélium annyiszor írja le "ne félj", ahány nap van egy évben. Most esett le: én nem félek - köszönöm neked Uram - én féltek. Arra mi az orvosság azt is tudom ám! (Csak alkalmazása sokszor nem sikerül!) Remélni, h ami történik velünk, a szeretteinkkel az minden a javukra, javunkra válik. Ez nem lesz általában nyilvánvaló azonnal - azonban utólag visszagondolva rá kell eszmélnünk, h Valaki a tenyerén hordozott akkor is bennünket, és hordoz mindig, ha szívünket nyitva hagyjuk előtte, amikor úgy éreztük elhagyatottak vagyunk, lettünk.
A "magam alatt vagyok" érzés ma általános. A két leggyakoribb okozója pedig a félelem és a kimerültség.
A félelem érzését fokozza a tehetetlenség érzése! Nem szabad hagyni, hogy a félelem elérje, hogy feladd reményeidet és lemondj Istentől kapott látásodról! Tisztítsd meg a szemlencsédet, hallgass a szívedre! A gond nem az, hogy padlóra kerülünk, hanem a gond akkor kezdődik, ha ott is maradunk! Az élet meg olyan, hogy vagy talpon vagyok, vagy éppen felkelek. Más testhelyzetet ne ismerjünk!
Féltem szeretteimet, barátaimat, a velem nem szimpatizálókat is. Szeretném, ha türelemmel lennének, ha elhinnék, hogy Isten a jót készíti nekik. Remélem, h türelmetlenségükben nem égetik két végéről a gyertyát!
A tanács régi - lehet a mécsesek korában sokan még nem is látták az ifjoncok közül, h két vége van a gyertyának - elfelejtjük, hogy "úgy vagyunk megtervezve", hogy kell a héten egy olyan nap, amikor a pihenésé a főszerep.
(A fenti "elmélkedésemhez" azért segítségül hívtam ám a Mai Ige füzetecskét is. Minden napra tartogat valami buzdító üzenetet!)

Majd jövök!
ViszOlv!