Így Nagybetűvel! Pianínó. Belorusz gyártmány, tőkepáncélos! Nagy beruházás volt, amikor Bianka Viktória zenetagozatú tanárai meg a Zeneiskola külön meghallgatásán az igazgató Úr, a meghallgatást tartó tanárnő bíztattak erre bennünket. Hallgattunk rájuk. Bár, gyanakodhattunk is volna, hogy nem biztos hogy minden rendben lesz, de nem tettük.
Mint zenetagozatosnak 2. osztályban felvételit tartottak a zeneiskolában, hogy az elsőben elsajátított furulya mellé másik hangszeren is tanuljanak. Bianka fúvóst választott, és az első pillanatban ki is estünk, (senki nem figyelmeztett bennünket), mert a tanár első kérdése arra vonatkozott, hogy váltottak-e már a kislány első fogai. Nem? Akkor NEM felel meg az alapkövetelménynek. A vaskos irattcsomagba, amit az iskola küldött bele sem néztek...
3 éves volt amikor kiderült abszolut hallása - és attól, ha kedve volt, még az iskolai zenei tagozatra előkészítő foglalkozásokon is szívesen látták jövendő iskolájában! (Még a lába sem ért le a székről).
Mert mi naívan úgy gondoltuk: a zene öröm kell hogy maradjon egy gyereknek.
Nem maradt! Az azért folytatott küzdelmeink, hogy az maradjon - külön történet.
És a Pianínó eladó. Évekig vártunk, hátha 3 év tanulás után - amikor már 2 évvel előbbre előírt anyagot tanítottak neki, mint a valós évfolyama anyaga - VÉGE SZAKADT a zenetanulásnak, Elfogyott a zene adta öröm!
Évekig eszünkbe sem jutott árulni a komoly, csodálatos hangú hangszert, maradt a remény a szívünkben - hátha folytatja.
Néha eléült, ami megragadta, hallás után eljátszotta...
Legalább 3 éve elhatároztuk: el kell adni! Hírdetjük is. De vevő nem jelentkezik érte! Talán ennek a Pianínónak VALAKI más "sorsot" szán? Itt, ebben a családban kell maradnia?
Szorítanak az anyagiak is! Egyre jobban!
Vevő hol vagy? Mikor találsz ránk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése