Értsétek meg már Jézus megajándékozó csodáját! – Záróistentisztelet Ittzés János püspök igehirdetésével
Létrehozás: 2010. március 08., 10:21 Legutolsó módosítás: 2010. március 08., 10:26
Sopron – Az evangélikus gimnáziumok országos énekkari találkozójának volt a házigazdája a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) 2010. március 5-7. között. A Líceum dísztermében került sor a kóruskoncertre is, közel 250 fiatal középiskolás részvételével. A vasárnap 10 órai istentisztelet egyben a találkozó záróistentisztelete is volt, amelyen énekkel és igeolvasással szolgáltak a kórusok. Igét hirdetett Ittzés János püspök úr, a liturgiát Hegedűs Attila igazgató-lelkész végezte. Szöveg és fotó: Csiszár Ágnes
„De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel! Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, nem engem dicsőítettél véresáldozataiddal. Nem én voltam, akinek ételáldozatoddal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál. Nem nekem vettél pénzért illatos nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Hanem te voltál az, akinek én szolgáltam vétkeid miatt, te voltál az, akiért fáradoztam bűneid miatt. Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézs.43, 22 - 25)
„Éneklés, Istenre rácsodálkozó ámulat hatotta át az együtt töltött napokat, amelyre válasz a mai ige is – kezdte prédikációját a püspök. – Nem lehet ámulat, csodálatos rácsodálkozás, megrendülés nélkül felállni, magunkra találni.”
Mindez csak a vallásoskodó ember tévedése. Tükörbe nézhetnénk már végre valamennyien. Nem több ez, mint önmagunk megtévesztése? Valójában ez ennél sokkal súlyosabb. Isten félrevezetése! Adok, hogy adj nekem, mondja az Úr életünk minden pillanatában! Az ember csak a maga alávalóságát leplezi ezzel – tette hozzá Ittzés János, aki szerint a kiút egyetlen lehetőségét sohasem értették meg az emberek sem ma, sem korábban! Ezért döbbennek meg minduntalan az emberek, ha szembesülnek ezzel az ézsaiási igével.
„Hát nem elég bizonyíték Isten minduntalan megújuló szeretetére, jóságára Jézus lábmosása, Keresztelő Szent János küldetése, Pál apostol megtérése? Hiábavaló a papok zsolozsmázása, a tömjén áradása a templomokban, ha nem értjük Isten megrendítő vallomását: én szolgálok Nektek!” – fűzte tovább gondolatmenetét a püspök.
Kopernikuszi fordulatra van szükség: szemeinknek kell meggyógyulnia, hogy látva lássunk, Őrá tekintsünk! Ő szolgál Neked, Nekünk, Nekem! Valamennyiünknek! Most és mindörökké! Értsük már meg, fogjuk már fel, lássuk már meg: amikor Isten eljött közénk a mi világunkba, szolgálatával közösséget vállalt velünk. Belepusztulhatunk, rámehetünk, ha tovább tart istentelenségünk, szeretetlenségünk – mondta a püspök.
„Én szolgálok, mondja az Úr! És mi vajon kitartottunk, itt vagyunk templomaiban, megmaradtunk gyülekezeteiben? Hiszen fejtetőre állítottuk a lényeget! Nem az a csoda, hogy mi itt vagyunk, hanem az, hogy Ő itt van, és átölel minket szeretetével. Ahányszor a templomajtó kinyílik, mindannyiszor Jézus szerető, ölelő karja tárul felénk. Lelkészeknek is ezt kell minduntalan hirdetni: értsétek meg már Jézus megajándékozó csodáját. Ő adja nekünk lelkünk táplálékát, és mi kegyeskedünk megtenni dolgokat neki?! Ebbe pusztul bele az európai kereszténység. És a magyar kereszténység is ugyanezt képezi le a családok szétmenésével!” – hangsúlyozta Ittzés János.
Ifjak éneklésének erejében száll a kottafejeket másoló szerző szívén átszőtt, muzsikává varázsolódott Isten dicsőítés, hitvallás.
„Ő szolgál Neked, Nekünk bűneid miatt! Krisztustalanság, embertelenség meg nem érteni az isteni jóságot! – mondta a püspök. – Csak úgy tudott segíteni rajtunk, hogy keresztre kellett feszülnie! Bele kellett halnia a szeretetébe! Udvarolt népének, szemérmetesen kérte népe szeretetét, nem szegte meg szerződését Noéval, elküldte Mózest, és a prófétákat mind, és mégis… Bele kellett halnia mélységes, fenséges, életigenlő szeretetébe! És újra és újra próbálkozik az ember kitérni a kereszt botránya elől: Isten szolgál szeretettel és irgalommal valamennyiünknek ma is, most is, neked is, nekünk is!”
Ittzés János ezután így zárta gondolatmenetét:
„Megszabadulhatunk szeretetlenségünktől, nyomorainktól, lelki bajainktól, ha megérint minket csodád, a Te halálos szereteted! Ez hoz nekünk kiutat, vigaszt, megerősítést! Figyelmeztet, gyógyít, nevel, szeret, és lehajol most és mindöröktől piszkos lelkű életünkhöz. Isten arra vár, hogy mi irgalmazzunk meg neki! Miattunk kellett nem értelmetlen halálát meghalnia! Döbbenjünk rá, és értsük meg: ez rettenetes, gyönyörűséges, félelmetes, lenyűgöző. „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43, 1)”
Átvettem a www.evangelikus.hu oldalról
És látogass el a www.kegyelem.hu –ra is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése