Ne félj ma embere!

      Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.
         (Zsolt 119,105)

    A világ tele van útjelző táblákkal, melyek szabályok
    közé szorítják életünket. Megmutatják, hogy merre kell
    haladnunk, hogy célba érjünk. Tudjuk, mi a helyes és a
    helytelen, de mégis behajtunk az élet zsákutcáiba.
    Lépten, nyomon nagy fényárban úszik az életünk, a
    kirakatok fénye elárasztja az éjszakát. Már éjjel is
    nappal van. Összefolynak a napok, bevilágítanak a
    csillogó reklámok a hétköznapjainkba, az ünnepeink
    fénye is csak neonfényt áraszt. Az ember nem tud már
    egyedül lenni, nem merünk a sötétben egyedül maradni.
    A ma embere fél.
    Isten igéje egy aprócska kis mécsesnek, egy
    jelentéktelen fényforrásnak tűnhet a mai ragyogó
    világunkban. Mit adhat nekem ez az aprócska kis
    szövétnek, amikor ma minden olyan hatalmas és fényes?
    Aki már sétált este egy olyan helyen, ahol nincs
    világítás, az tudja, hogy ilyenkor mindig a lábunk elé
    világítunk. Csak oda, ahová lépünk. Nem oldalra, nem
    felfele, hanem csak arra az útra, mely kivezet minket
    a sötétségből, a bizonytalanságból. Aki sétált már
    olyan sötét helyen, az tudja, hogy ez az aprócska
    mécses milyen nagy biztonságot és bátorságot adhat
    nekünk, mert ott abban a pillanatban az egyetlen
    fényforrás.
    Ilyen az Isten igéje is, oda világít, azt az utat
    tárja elénk, ahová lépnünk kell, és amelyen járnunk
    kell. Az Úr igéje nem díszkivilágítás, hanem az
    egyetlen olyan fényforrás, melyben még igazi tűz ég.
    Ez az apró lángocska ott, ahol tényleg sötét van, azt
    teljesen bevilágítja. Nem kevés, nem gyenge. Nem
    máshol világol ez a mécses, hanem csak a lábam előtt,
    ott, ahol igazán kell. Mert nem elkápráztatni akar
    minket az ige, hanem azt akarja a mi Urunk, hogy meg
    ne botoljunk.

         A Nap fénye kihalhat, a világ feledésbe merülhet, a
         nagy óceánok dagálya és apálya megszűnhet, az egész
         természet hajótörést szenvedhet-, ám Istennek egyetlen
         igéje sem veszhet kárba, mert Igéjének lényege élet és
         erő. (C. H. Spurgeon)

    Áldunk, Urunk, szent Igédért, mely nap mint nap vezet
    minket. Ámen.


    Lelki útravalónk a Nyitott ajtó 1-2. c. könyvből való.