jóságot,egészséget és minden jókat kívánok.
Meggyújtottam két szál gyertyát!
Talán életem egyik legsötétebb időszaka, a Szent Ferenc Alapítvány
beindulása utáni második, harmadik év volt. Az anyagi gondok, a hatósági
zaklatások, néhány munkatársam megtorpanása nagyon elkeserített. Kicsinek,
sebezhetőnek, gyengének éreztem magamat a mindennapi feladatok előtt.
Mindenütt sötét felhők és nehézségek voltak, és én újból és újból
megtapasztaltam a magam és a munkatársaim korlátait, melyek alól szerettem
volna kibújni. Ültem a kápolnába és Jeremiás próféta szavaival keseregtem:
Uram rászedtél, és én hagytam magamat rászedni.... Majd beláttam, hogy az
önsajnálat nem vezet semerre, és segítséget kértem az újszövetségi
szentírástól, mely a Luk. 2, 34-nél nyílt ki.
A Próféta megmondja Máriának, hogy szívét tőr fogja
átjárni, de Mária a sok-sok nehézség miatt nem keseredik el, nem esik
pánikba, hanem előremegy a templomba, és két gerle fiókával fejezi ki
áldozatát, háláját az ő Szent Fiáért. Nem kér Istentől hálát, ajándékot a
világ megváltásában végzett munkájáért, hanem ő ad ajándékot az Istennek,
amiért rábízta Teremtője a kis Jézust.
Jó volt megérteni, hogy igazából nem csak feladatot kapott az Istenanya,
hanem egy hihetetlenül szép lehetőséget is, melyért ő hálás, és melyet
alázattal meg is köszön. Számára az ő Szent Fia egy drága ajándék, egy
létra, mely a mennybe vezet. E kemény feladat által, Mária kibontakozhat,
felnőhet oda, hogy a Mennyek Királynője legyen.
Az ő nagysága, hogy felismerte a lehetőséget és bátran Isten kezét megfogva
útra is kelt.
Letettem a Szentírást, elővettem két szép gyertyát és meggyújtottam az
oltáron. Lelkemet hihetetlen belső béke, öröm és erő járta át. Megértettem,
hogy nem elfutni, kibújni kell a mindennapok feladatai elől, hanem, bátran
szembe menve velük, megoldani azokat! Mindent átalakított bennem az, hogy
Mária példájára én is meg tudtam köszönni a magam feladatát Istennek.
Megértettem, hogy igazából, boldog alázattal nekem kell hálát adnom a
gyermekekért, a kollégákért, a mindennapi nehézségekért, mert azokat
felvállalva, alázatos becsületességgel megoldva, én is - a marék por, -
felnőhetek oda, hogy a jó Isten partnereként, a világ továbbteremtésében
részt vegyek, és talán egyszer én is a világ Urával egy asztalhoz ülhetek.
Persze ez a tisztán látás, megvilágosodás ott a kápolnában, nem csak
leállította a feladatok előli menekülés vágyat bennem, hanem hatalmas
erőket, forrásokat fakasztott szívemben. Megértettem, hogy én e sajátos
feladat megoldására születtem, az árvák befogadása az Isten adta nagy
lehetőség számomra. Lassan, ahogyan szembefordultam a feladatokkal, és nem a
menekülést, hanem a bátor kiállást választottam, a nehézségek kezdtek
meghátrálni, eltűnni. Hihetetlen öröm volt megtapasztalni, a mindennapi
gondok embert próbáló erőfeszítéseiben, az Isten gondviselő jelenlétét.
Kedves gyerekeim, ne féljetek a munkától, a mindennapok őrlő
erőfeszítéseitől. Ne bátortalanítson el benneteket saját gyengeségetek,
korlátaitok tudata sem.
Isten az Ő nevében elinduló kis emberke győzelmében akar megdicsőülni.
Kicsinységünk, ne gyávává, hanem csak alázatossá tegyen!
Az, aki a teremtés hajnalán a semmiből a világot teremtette, általad tovább
is teremti a világot, ha felvállalod a feladatodat és bátran neki feszülsz.
Csodálatos a hatalmas Isten gyermekeként egy - egy kis morzsáját e világnak
alázattal kézbe venni, és szerényen ráfigyelve elkezdeni formálni azt.
Hiszem, hogy az egyetlen dolog amit lázasan keresnünk kell itt ezen a
földön, az a mi saját feladatunk! Az a becsületes munka, mely által a
világunkat tovább teremtő Isten partnerei, társai lehetünk. Tudom, hogy a
felvállalt munkánk visszahat ránk, és nem csak a kezünk által épül, szépül a
világ, hanem általa mi magunk is megszépülhetünk, kiteljesedhetünk, és
megszentelődhetünk.
Hihetetlen távlat, a mindennapi becsületes munka, egy porszem számára!
Számunkra, emberek számára az egyetlen létra, mely összeköti e földi létet
az örökkévalósággal: a családunk, munkahelyünk, a népünk gondjait felvállaló
mindennapi kitartó erőfeszítés. Amennyiben botladozó gyermeked, férjed,
feleséged kezét elengeded és önzőn csak a magad kényelmével törődsz, lehet,
hogy csendesebb, egyszerűbb lesz az életed, de egészen biztos, hogy csak
sodródó, céltalan falevéllé válsz. Istentől kapott hivatásodban, munkádban
megszentelődhetsz, megtisztulhatsz és megtapasztalhatod, hogy milyen édes és
gyönyörűséges már itt ezen a földön a szeretet útján járni. Lehet, hogy a
feladataid, mint óriási malomkövek megőrölnek, de ne félj, mert a
mindennapok tüzében Krisztust hordozó kenyérré válsz...
Szeretettel bátorítlak, az adventi csendben: te is tedd a magad két gerléjét
az oltárra!
Testvéri szeretettel, Csaba testvér
2o1o nov.3o
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése