Mi az,
ami megmenthetne minket,
ha évezredek prófétáinak szava nem volt elég ahhoz,
hogy kérészéletű földi hatalmak szolgálata
és önmagunk felmagasztalása helyett
gyengeségünket bevalljuk?
Ami
megérintene bennünket,
hogy a végítélet örvénylő sötétjében forogva,
fejünk fölött csapdosó hullámok között fuldokolva
az utolsó pillanatban
egy gyermek természetességével és egyszerűségével
mégis inkább az életet válasszuk?
Mi az,
ami egy elhamarkodottan elszakított
köldökzsinór fájdalma után összeköthetne
bennünket a Teremtővel,
rajta keresztül egymással s az örökléttel?
Meghalljuk-e
a keresztfa ácsolásának egekbe kiáltó,
ütemes visszahangzásában az idő sürgetését?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése