Sokáig emlékezni fogok (fogunk)rád, te kedves 15 éves kislány, messze Ózdon is túlról, itt Pécsett, ahányszor csak bekopogtatunk a 403-as kórterem ajtaján. Édesanyáddal mindig feljöttetek a kápolnába is, amíg ilyenkor édesapád sétált egyet a parkban. Nagy gerincműtétre érkeztetek, és nagy Jézus hittel a szívetekben. Családod – ahogy édesapád csendes beszélgetésben elmondta - gyűjtött a műtétre, az itt tartózkodás költségeire, édesanyád maradhatott veled a melletted lévő ágyon, de édesapád albérletre kényszerült. Igaz, először úgy terveztétek, hogy ő hazautazik – de nem tudott itt hagyni benneteket. Testvéreidet jó kezekben tudta, főnöke megértő volt… A pénz nagyon fogyóban, mert ilyen hosszú itt tartózkodásra nem számítottak, és akkor aggódott, hogy hogyan tudtok haza utazni… Biztattam, ott a kórházi folyosón ülve: az is meg fog oldódni biztosan. Én pedig téged, a mindig bátor kislányt sírva, zokogva találtalak az ágyadban, 11-én csütörtökön - hétfőn, 8-án meg volt a műtét - hogy “mikor jön már a fűzős bácsi, mert nagyon fáj a gipsz ágy” és “ugye ide jön hozzám Feri bácsi?” (Feri bácsi az evangélikus lelkész) Anyukád szeméből is kicsordult a könny, apukád ki is ment a kórteremből, én meg ügyetlenül próbáltalak nyugtatni, vigasztalni, jönni fog a fűzős bácsi, ne félj! Nem számított egy percig sem ismeretségünk első pillanatától sem, hogy sötétebb a bőröd színe, hogy melyik gyülekezetbe jártok édesanyáddal. Éva néninek sem, aki szinte naponta meglátogatott téged is, meg két másik messziről jött sorstársadat is, Éva néni nem csak a “hivatalos időben” simogatott meg benneteket, segített önzetlenül nektek a messziről reménnyel érkezetteknek. Így talán picit könnyebb volt az idegen nagy városban nektek.
Az Úr is úgy rendezte, hogy beteg nem jött fel a kápolnába, mondtam Feri (bácsinak) menjünk először hozzád, mert nagyon elkeseredtél. És: Egy vidám, boldog, ujjongó Dzsenovéva fogadott bennünket!!! 35 perccel, a zokogás után ujjongtál, hogy itt volt a fűzős bácsi, nézzük meg milyen szép az új fűződ és már fel is ültél, csak kicsit szédülsz – és apukád is velünk imádkozott akkor, ott az ágyad mellett! Te fekve, csukott szemmel, boldogan! És akkor édesapád szívét is megérintette az Úr. Fájt is, meg örültünk is, sokáig nem fogunk találkozni, mert te hónapokra hazamész!
És amikor meglátogattuk a 419-esben Annamarit, a szintén messziről érkezett sorstársadat, aki szintén túl volt a gerinc műtéten, vele is, érte is imádkoztunk a boldog-aggódó édesanyjával, csütörtökön már ő sem lesz a klinikán – te édesanyádba és édesapádba karolva sétáltál a folyósón, szemben velünk! Lelkészünk még egyszer odament hozzátok és amíg csak láttál bennünket boldogan integettél!
Dzsenovéva, Annamari, Bence és ti többiek akik ilyen fiatalon megtapasztaltátok mi a szenvedés, milyen a kiszolgáltatottság érzése – AZ ÚR VIGYÁZZON RÁTOK! Köszönöm azt a nagy erőt amit tőletek kaptam! Szeretlek benneteket!
Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó.
Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni, annak, hogy élsz, mert élsz: gazdag lehetsz.
Wass Albert
felkötöm magam.. csinálj már más kategóriát is.. csak nem gondoljuk hogy ez menő vagy vicces, ugye? :S
VálaszTörlés