Mindig aktuális, örök emberi kérdés.
Kortársaink, barátaink, különböző értelmi
szinthez tartozó emberek különféleképpen válaszolják
meg, vagy keresik a választ a feltett kérdésre.
Néhányan talán sohasem találják meg a választ.
Mindenesetre az élet célját és értelmét keresve,
hozzáállásunkat döntően befolyásolja a vallás. Péter
apostol rámutat arra, hogy keresztyén azért lehet
valaki, mert Isten belenyúlt az életébe, mégpedig oly
módon, hogy elvette bűneit. Ha tehát, mint Atyátokat
hívjátok őt segítségül, akkor hívő keresztyének
vagytok. Ti tehát elfogadtátok Istent Atyátoknak. Ő
Jézus Krisztus atyja, de a hívő keresztyéneké is.
Tudnunk kell, hogy önmagában a keresztelés vagy az
egyházhoz tartozás még nem üdvözít. Az embernek, mivel
tudja, hogy Isten mindent megtett az ő üdvösségéért,
hogy kegyelmes, hogy magasztos erkölcsi hivatást
bízott rá, válaszolnia kell neki, az Atyának. A helyesválasz tevékeny hitben nyilvánul meg, mely helyesen
értelmezi Isten üdvözítő művét. Az Istenhez való
helyes viszony lesz életének célja és értelme, mely
teljesen boldoggá teszi őt.
Nyitott ajtó 1-2. c. könyvből való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése