Megcsináltam! Unokáim bíztattak, meg tudod csinálni, és igaz némelyik kép nem a legélesebb – gondolom a fényviszonyok miatt – , hiszen sokat fényképeztem és nem is rosszul az EXA gépemmel…
Tapétát nem ér nézni, a tapétázás még vissza van!
Ráadásnak fogadjátok szeretettel kedves képemet, abban a reményben, hogy a tél is már távolodóban van:
Lányunk is fia.
Bianka szóvá tette, hogy nem írtam panelkonyha felújításunkról.
Igaza van! Nagy és fárasztó esemény volt! De örömteli most már az egész családnak! A helyzet az, hogy az alábbi képeket Krisz gépével készítettük, (és az ó blogjáról “kölcsönöztem”) az új konyháról készültek Jecus telójában lapulnak – én meg egyszerűen elfelejtettem akkor fotózni. (Mással voltam elfoglalva)
Ígérem, pótolni fogom!
Akkor következzenek a rombolás képei – és ne tudjátok meg, hogy mit találtunk a szekrények kibontásukig megközelíthetetlen háta mögött! (Emlékeket az akkori építőktől, és az évtizedek alatt ott felgyülemlett poooor és mittudoménmik!!!
.jpg)
Irányítani is kell valakinek!
.jpg)
A múlt emléke a beépített szekrény mögött!
.jpg)
Védő felszerelésben! (Én)
.jpg)
Kegyelemdöfés.
.jpg)
Utolsó búcsú a mosogatótól!
A Zahir című könyvében: “A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.”
“A Zahir arabul azt jelenti: látható, jelenlévő, valami, amit nem lehet nem észrevenni … Ez lehet szentség, vagy őrület.”
Csodálatos a tél Orfűn – szeretteink lakóhelyén! Fehérség, lágyság, csend, béke… Gyönyörű, feltöltő hétvégét mindannyitoknak!
Sokáig emlékezni fogok (fogunk)rád, te kedves 15 éves kislány, messze Ózdon is túlról, itt Pécsett, ahányszor csak bekopogtatunk a 403-as kórterem ajtaján. Édesanyáddal mindig feljöttetek a kápolnába is, amíg ilyenkor édesapád sétált egyet a parkban. Nagy gerincműtétre érkeztetek, és nagy Jézus hittel a szívetekben. Családod – ahogy édesapád csendes beszélgetésben elmondta - gyűjtött a műtétre, az itt tartózkodás költségeire, édesanyád maradhatott veled a melletted lévő ágyon, de édesapád albérletre kényszerült. Igaz, először úgy terveztétek, hogy ő hazautazik – de nem tudott itt hagyni benneteket. Testvéreidet jó kezekben tudta, főnöke megértő volt… A pénz nagyon fogyóban, mert ilyen hosszú itt tartózkodásra nem számítottak, és akkor aggódott, hogy hogyan tudtok haza utazni… Biztattam, ott a kórházi folyosón ülve: az is meg fog oldódni biztosan. Én pedig téged, a mindig bátor kislányt sírva, zokogva találtalak az ágyadban, 11-én csütörtökön - hétfőn, 8-án meg volt a műtét - hogy “mikor jön már a fűzős bácsi, mert nagyon fáj a gipsz ágy” és “ugye ide jön hozzám Feri bácsi?” (Feri bácsi az evangélikus lelkész) Anyukád szeméből is kicsordult a könny, apukád ki is ment a kórteremből, én meg ügyetlenül próbáltalak nyugtatni, vigasztalni, jönni fog a fűzős bácsi, ne félj! Nem számított egy percig sem ismeretségünk első pillanatától sem, hogy sötétebb a bőröd színe, hogy melyik gyülekezetbe jártok édesanyáddal. Éva néninek sem, aki szinte naponta meglátogatott téged is, meg két másik messziről jött sorstársadat is, Éva néni nem csak a “hivatalos időben” simogatott meg benneteket, segített önzetlenül nektek a messziről reménnyel érkezetteknek. Így talán picit könnyebb volt az idegen nagy városban nektek.
Az Úr is úgy rendezte, hogy beteg nem jött fel a kápolnába, mondtam Feri (bácsinak) menjünk először hozzád, mert nagyon elkeseredtél. És: Egy vidám, boldog, ujjongó Dzsenovéva fogadott bennünket!!! 35 perccel, a zokogás után ujjongtál, hogy itt volt a fűzős bácsi, nézzük meg milyen szép az új fűződ és már fel is ültél, csak kicsit szédülsz – és apukád is velünk imádkozott akkor, ott az ágyad mellett! Te fekve, csukott szemmel, boldogan! És akkor édesapád szívét is megérintette az Úr. Fájt is, meg örültünk is, sokáig nem fogunk találkozni, mert te hónapokra hazamész!
És amikor meglátogattuk a 419-esben Annamarit, a szintén messziről érkezett sorstársadat, aki szintén túl volt a gerinc műtéten, vele is, érte is imádkoztunk a boldog-aggódó édesanyjával, csütörtökön már ő sem lesz a klinikán – te édesanyádba és édesapádba karolva sétáltál a folyósón, szemben velünk! Lelkészünk még egyszer odament hozzátok és amíg csak láttál bennünket boldogan integettél!
Dzsenovéva, Annamari, Bence és ti többiek akik ilyen fiatalon megtapasztaltátok mi a szenvedés, milyen a kiszolgáltatottság érzése – AZ ÚR VIGYÁZZON RÁTOK! Köszönöm azt a nagy erőt amit tőletek kaptam! Szeretlek benneteket!
Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó.
Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni, annak, hogy élsz, mert élsz: gazdag lehetsz.
Wass Albert
A hetvened, hatvanad és ötvened vasárnap eredetét az 5. században találjuk. Amikor a vandál csapatok 430-ban ostromgyűrűt vontak Róma köré, az akkori pápa azonnal böjtöt hírdetett. Még három hét volt hátra a húsvét ünnepére felkészítő negyvennapos böjtig, melynek latin neve Quadragesima, azaz negyvened. A három héttel ezt megelőző vasárnapnak így a Septuagesima – hetvened –, majd a következőnek a Sexagesima – hatvanad, az azutáninak pedig a Quinquagesima – ötvened – nevet adták. A keresztények mindhárom vasárnap bűnbánati körmenetben járták be Róma templomait. Böjt 1. vasárnapjától naponta tartottak a város valamelyik templomától induló bűnbánati körmenetet. Húsvétra a vandálok feladták az ostromot, és elvonultak. (Rómát csak 455-ben dúlták föl.)
A pápa el is rendelte, hogy húsvétot megelőző bűnbánati idő azontúl minden esztendőben hetvened vasárnappal kezdődjék!
Mivel a keresztényég már államvallás volt – ez a parancs mindenkinek kötelező lett!
A pogányoknak ez már sok volt! Hetvened vasárnaptól hamvazószerdáig naponta rendeztek táncmulatságot, kultikus orgiák keretében, és az esküvőket is ekkorra időzítették!
Az egyház háromhetes bűnbánati felhívására a farsang lett a pogány világ válasza.
A középkorban kitűnt, hogy a kereszténnyé lett európai népek is sokallják a három héttel megtoldott böjti időt. A hetvened vasárnaptól hamvazószerdáig tartó időszak, így egyre inkább a farsangi bálok szezonja lett.
A II. vatikáni zsinat eltörölte a hetvened, hatvanad, ötvened vasárnapokat.
Az evangélikus egyház ekkor a liturgikus színt a böjtben jellemző liláról zöldre módosította, de fenntartotta a vasárnapok elnevezését és bűnbánati jellegét.
Az egyháztörténet humora, hogy ma már csak a mi egyházunk liturgikus naptárában van meg az a három vasárnap, amit Róma vandál ostrom alóli felszabadulásának emlékére vezetett be az akkori pápa.
(Az Evangélikus Élet 2003. 7. száma alapján.)
Óriási öröm, hogy megvalósíthatom álmomat, hogy a cirka 30 éve épült panelkonyhát felújíthassuk! Életemben utoljára – kéményseprő betegségem okán – személyi kölcsönre még alkalmasnak bizonyultam. A felajánlott összegnek valamivel több mint a felét fogadtam el, mert ugye azt vissza is illik fizetni, tekintettel az örökösökre is. Férjem már bankjaink szemében nem hitelképes! A konyha nagysága adott, azért egy mosogatógép nélkül már nem korszerű egy konyha, ezzel alaposan lecsökkentve az új szekrény tároló terét. A szagelszívóról lemondtam, másik nagy álmomról a villanysütőről is, marad a kormozó Indesit gáztűzhely - és “szumma szummárum” se híre se hamva a hitelemnek, egy hétig sem terhelte a folyószámlámat! Most óriási egyeztetésekben vagyunk a mesterekkel és segítésre készültségben álló családtagjaimmal! Azt vallom, hogy nincs olyan helyzet, amit összefogással, kölcsönös szeretettel, megértéssel meg ne lehetne oldani.
Ő a férjem, és nem véletlen, hogy alig készül rólunk olyan kép, ahol egymás mellett vagyunk, mert 1966-ban mondtam neki igent és az nem tegnap volt. Egy ideje úgy tudok vele egyeztetni tennivalókat, hogy én szedem a sanaxot. Hát most aztán van rá alkalmam! Pedig egy megszépülő konyha nem kellene, hogy erre ok legyen! Ő jókat szórakozik rajta, hogy én kiborulok… én meg bambulok, hogy miért mentem ismét be az utcájába! Vigyáznom kell mert 2 nap alatt kétszer is elkövettem olyant, amilyet még soha. (Tanulságul ide írom)
1. Nyugdíjas havi bérletem számát tévedésből egyik tanulóbérletre írtam! Megoldás: a bérletváltó helyen áthúzták a rontott számot, lepecsételték és aláírták a bérletet – és most művész legyen a talpán – aki a 12 jegyű diákigazolvány számot fölé fogja tudni varázsolni a megmaradt helyre! (Amit nem értek: miért húzta át az ügyintéző hölgy az én bérletemen is a jó számot, amit bizonyítékul mutatott be a férjem neki. De még úgy sem mutogattam felülbélyegzett bérletet! – Tudni illik Pécsett csak a bérlet felmutatása után lehet felszállni a buszokra az első ajtón … de ez egy más történet!)
2. Ma meg úgy készítettem forgácsfánkot, hogy kihagytam a fél sütőport! Néhányszor kértem férjemet, ne ragozza tovább amit nem kell ragozni, mert ki fog valami maradni… és igazam lett. A forgácsfánk emiatt keményebb a megszokottnál, mert nem emelte meg a sütőpor, ami nem került bele! Mivel azt lisztbe kell keverni csak úgy lehetett volna korrigálni, hogy kidobom és kezdem elölről. De már késő volt, hiszen délelőtt két szakember is egyeztetett nálunk elkészítettem így, vállalva a fent megírt következményt. (Mert nálunk 12 órakor ebéd kell! Igaz a tegnap és a ma kivétel a megszépülés előzményei miatt – de ez olyan kivétel, ami erősíti a szabályt.)
Szóval jó lesz, ha jobban figyelek magamra, és nem hagyom kiakasztani magam! Csak minden elhatározásom ellenére ez nem szokott sikerülni maradéktalanul! (Mert férjem nagyon kitartó ebben is.)
Véleményt szívesen olvasok!
